Úgynevezett első bejegyzés.
Még keresem a hangot.Ismerem mi az, szemérmesnek lenni a papírral - megszólalás előtt a csönddel - szemben, még nem tudom ugyanezt a képernyő előtt átélni. Vigaszom egy újabb mottójelölt:„Táncoljunk Uram! A zene majd csak megjön valahonnan.”Hogy ne töprengjünk annyit az elinduláson – mondja. Utána úgyis csak az út lesz már.A hang meg majd megjön, ha megjön, vagy olyan lesz, ami van.Muzsikusként az iskolákban mindig a hangszeres megszólalás „szép” hangja volt a trenírozás egyik legfőbb mániája. Ezt elég régóta szép-hang-görcsnek hívom. Nem elég szép, összefüggés nélkül, mindig azt jelentette nekem, hogy az nem jó – (mire is?) – ami nekem van.Mintha lehetne egy arcra mondani, hogy nem elég szép.Legyen ez a blog az elfogadás blogja.Célja, hogy betekintést nyújtson a Qaartsiluni Ensemble munkájába, a szavak szintjén is lehetőséget adjon, hogy aki szeretne, bepillanthasson e munkák gondolati hátterébe - amit részben egyfajta szellemi aranyfedezetnek is tartok. A blogot szándékunk szerint többen írjuk. Nyitott mindazoknak, akik velünk együtt munkálkodnak zenei események létre hozásán: azon, hogy mindaz, ami meg tud szólalni, életünk szerves folytatása legyen. Élő, közeli - „legtanultabb távolunk”.(Szokták mondani, hogy funkciója legyen. Erről is lehet majd blogolni. Hogy ez mit jelent.)A nézetek akár ütközhetnek is (ütközzenek! Istenem, hogy félünk ettől a szótól: vita!), lehet „komment-elni, -álni”, fontos az, hogy mindenki a saját hangján szóljon bátran és szabadon. Hiszen ezt keressük az énekünkben, a hangszereinken is.Régóta vezetek egy (több) füzetet, amibe blogtémákat jegyzetelek. Annyi minden fölmerül, amint az ember előbb egyedül, majd társaival együtt zenei hangok, esetünkben többnyire leírt zenei kompozíciók megszólaltatásával törődik!Hadd induljon el most itt egy folyam, a folyamatosság jegyében, bizonyos gondolataink hadd kapjanak nyilvánosságot, hiszen fontosnak tartjuk őket. Kedves Hölgyeim és Uraim, fogadják szeretettel.Rozmán Lajos
