A Kommunikáció fekete lyukai.

A fekete lyuk téma aktuális a környékemen mostanában, főleg mióta a napokban S. Hawking tőle már-már megszokott módon visszakozott e tárgybeli korábbi téziseire vonatkozólag. Nekem ez azért volt különösen vicces, mert némi fáziskéséssel csak most olvasom a Nagy Bummról és a többiekről írt népszerű könyvét, és nyakig járok itthon a képzettársításokban, főleg épp feketelyuk-ügyben.

Úgy alakul az életem, hogy egyre inkább megengedem magamnak a gondolkodás luxusát. Valami nehezen földolgozható zűrzavart érzek a levegőben, amiben bozótvágó késsel: letisztázott gondolatokkal igyekszem közlekedni.

Tevékenységeim során lépten-nyomon a korátok, a kommunikáció kényszere üldöz, és rengeteget töprengek, milyenek, mekkorák a közlés útjai ma, amikor az ember lassan immunissá válik hírekkel, információkkal szemben.

A szűrés ma a gondolkodás egyik legfőbb eszköze lett, mit engedek be, mit nem, aztán, hogy mit is kezdek vele. Ez azt jelenti, hogy az én közléseim ugyanilyen szűrőkkel találkozhatnak másnál. Jó esetben! Sejtésem ugyanis, hogy közléseim máskor – benyeletnek! Hogy a világot elborító adatdömping tele van fekete lyukakkal. Üzemanyag hiányában magukba zuhant tartalmakkal, amik ráadásul kíméletlenül beszippantják a közelükbe tévedőket, aztán nincs irgalom, illetve mégis - ha jól értem Hawking minapi korrekcióját.

Részemről ezennel képzeletben egy huszárvágással megfordítom a következő ismert viccet:

„Doktor Úr, én olyan bizonytalan vagyok… vagy mégse?”
RL