Csak látszólag tyúk - tojás viszonylat.
Időterv és / illetve hangok. 
Ma ki merem mondani, hogy az időterv okvetlenül az első még akkor is, ha a megszólalás során majd a hangok történései alkotják, töltik be az időkereteket. És úgy is, ha ugyanezek jó esetben még finoman módosítják is a tervet!
Terv nélkül a hangok alkotta idők puszta ötletelés-számba mennek.
Határozott időkeretekben gondolkozni, ebben eltökéltnek lenni  - más néven úgy mondanám: szólisztikus játék. Nézhetnénk itt most a zenei élet mechanizmusait, melyben a kamaradarabokra úgy tekintenek, mint ahol a szólisztikus játék nem szükségszerű - lásd pl. szóló- ill. kamaradiploma. Ez ugye egy vicc, de még a vicc szintjén is: el lehet-e képzelni, hogy azok a gigászok, akik 2 -3 - 5 - 10 hangszerre is komponáltak darabokat, úgy gondolták volna, hogy az időkeret, az egyenkénti eltökéltség ezekben a darabokban nem annyira fontos? 
Persze reálisan nézve nyilván azt gondolták, lesz majd egy prímjátékos vagy dirigens, aki a játék időkereteit diktálja, de valójában akárhova nézek is, erőtől duzzadó hatalmas egyéni feladatoktól hemzseg az ilyenfajta irodalom, ezeket egy vezető ideális esetben csak koordinálhatja, de jó esetben nem dirigálja. Szabad-e végképp lemondanunk az ideális esetről? Vagy eleve? 
Hosszan lehetne folytatni ezt a témát, talán meg is teszem.
RL