Egy kis vidámság!

Molnár Antal 1973-ban F. Schubertről és Oktettjéről:

„Igen szűkös és szomorú időszaka volt ez a 27 éves, küszködő komponistának.

Mélabú és idült pénztelenség telepedett rá, kilátásai felhősek voltak.

…nem a gazdaságtörténet, hanem a művészlélektan figyelmeztet, hogy művésznél közérzet és az alkotás igen bonyolultan függ össze. Gyermekes elképzelés, hogy a kétségbeesett művész csakis gyászos művet alkothat. A lehetőség igen sokféle.

Igen gyakori az ellensúlynak, vigasznak szánt derűs műalkotás. Előfordul az ellenkezője is, mikor a pompás egészségnek örvendő, javakban dúskáló mester halálos panaszt fogalmaz, teljesen elhihető módon.”

Nem hiszem el...

Aztán: 

"Megesik persze az életbeli és képzeletbeli hangulat rokonságából kiszűrt munkakedv is; de aránylag ez a legritkább. .. A rendkívül szomorú, beteges, gondterhelt Schubert legalább annyira napsugaras, jókedvű, friss, kellemes kompozíciót foglalt partitúrába, mikor az Oktett lapjai kerültek ki a keze alól."

Amikor először olvastam, hatalmasan mulattam ezen a szövegen. 40 évvel ezelőtt, derék zenetudósunk ezekkel a szavakkal szándékozta közelebb hozni a rádióhallgatókhoz  azt a zenedarabot, ami most itt nagyon közel áll hozzánk, hiszen megszólaltatásának előmunkálataiban épp – ha még nem is nyakig, de  - derékig vagyok, vagyunk.

Ez azért érdekes csak, mert ilyenkor az alacsony ingerküszöbe miatt az ember könnyen esik érzelmi végletekbe.

Ugyanis leírván mulatságom tárgyát, végtelenül szomorú lettem.

Hiszen ezek a mondatok 2013-ban nem 40, hanem 140 évesnek tűnnek.

Aztán rájövök, hogy mi, profik is jórészt ezeken az elvileg laikusoknak szánt passzusokon nőttünk föl.

Amelyben a muzsikus egyszerű anekdotafigura, a zeneművek pedig 2x2-re lefordítható, szomorú -vidám, táncos-lassú, halk-hangos szabadidőtöltelékek.

Persze azt hiszem, ma is sokan ragaszkodnak a zene ilyesfajta romantikus(?) érzelmi-hangulati alapú megközelítéséhez.

Ezzel itt most nyitva is hagynám ezt a kérdést. 

„… és még más utak is vannak.”