Mint a puska, amit ha megír az ember, és képes dugiszálni az iskolapadban. Nagy műgonddal megírt puskákra emlékszem, amit aztán sokszor már használni se kellett, annyi vacakolás után meg is jegyzett mindent az ember. Mint tanár, örülnék ma, ha ilyen aprólékossággal - a puska kicsi, csak a lényeg fér rá! -  készítenének mintegy jegyzeteket előre a hallgatók..

Kicsit így éreztem magam, amikor gondolkodás nélkül kiírtam ezt a rövid részt egy Balassa interjúból. 

(Kicsit más: Állítólag amikor Mozart találkozott Christian Bachhal Londonban, és quasi leckéket kapott tőle, olyanok voltak a leckék hogy pl. másolja le x y szimfóniáját mondjuk másnapra.  /Selényi még nem élt!/  - Azért gondolom utána megbeszélték...)

Így szól tehát Balassa Péter:

"Kérdés: …vannak-e … kulcsszavak, amelyek … kritikusi, tanári pályádat meghatározzák?

B. P. Igen. Az egyik… a szolidaritás. Szolidaritáson én nem nyálas érzelgősséget értek, és nem is a közös berúgásokat Tatán, hanem azt gondolom róla, hogy az irodalom létmódjához hozzátartozik, hogy az egy közösségi dolog, az olvasóknak írjuk. Közös igazságvárakozás van, lehet benne.  … Schönbergről mesélték, aki a maga korában nehezen emészthető darabokat komponált, hogy egész életében arra vágyott, hogy közönségsikere legyen, és lényegében nagyon szép melódiákat akart komponálni. … Mindenki szép melódiákat akar írni, hogy az tetsszék a közönségnek, és ilyen értelemben ez közösségi dolog. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a kolléga mit mond. Ha a kolléga nem olvas, vagy a kolléga berúg, vagy a kolléga azt mondja hogy nem érdemes elolvasni, mert úgyis vacak az egész, mert passzé, akkor az nem irodalmi élet. Méregetni egymást, aztán meg sunyizni, ez nagyon rossz intellektuális kocsma. ...

Másodszor az irodalom szakértelem. Az irodalomnak van egy manuális része, az írás megtanulása, a nyelvtan megtanulása, bizonyos poétikai és retorikai szabályok és ismeretek elsajátítása, legjobb esetben a nyelv átalakítása, megújítása. Az irodalom tudatos valami, és a kritikaírás különösen az. Kritikaírásban meg kell tanulni szerkeszteni, tíz-tizenöt év, amíg az ember megtanul szerkeszteni, nem szólva az ízlés fejlődéséről vagy hanyatlásáról. A kritikaírás ugyanúgy szakma, mint a kőművesség  és ezt ugyanúgy tanítani kell, és lehet is tanítani. Tehát szolidaritás és szakértelem, ezek a legfontosabbak. És van egy harmadik, ami kicsit az egészet átöleli, amiért rám haragudni szoktak, úgyhogy most ennek dacára, cum trucc mondom, hogy irodalomról akkor tudunk szakszerűen beszélni, hogyha szeretjük a tárgyat. Szeretni a tárgyat – ez nem azt jelenti, hogy elnézőek vagyunk. Azt látom, hogy vannak fiatal, és kevésbé fiatal emberek, akik nem azért csinálják, mert szeretik a tárgyat. Nem értem őket. Egyedül a szeretet tartozik a tárgyhoz. Mert a tárgy létének puszta elismerése az. A tárgyszeretet: tehetség."

RL